Karácsonyi hangulat, furulyaszóval
A Fiori Musicali koncerje
gg
Zenetanárokból és zenetanárnak készülő egyetemistákból áll a nagyszerű székesfehérvári furulyaegyüttes, a Fiori Musicali, amelynek tagjai a Vörösmarty Mihály Könyvtár Széna téri Tagkönyvtárában adnak adventi koncertet december 9-én, 17 órakor. A kamaraegyüttes a Székesfehérvári Hermann László Zeneművészeti Szakgimnázium és AMI növendékeiből és tanáraiból alakult meg, még 2008-ban:
– A kezdetek kezdetén az én növendékeimből jött létre az együttes, amikor egy versenyen indultunk – mesélte a zenekar alapítója, Lits Zsuzsanna, a Hermann zeneiskola tanára. -- Aztán annyira megszerették ezt a zenei kalandozást, hogy együtt maradtak, és az iskolai keretek között működtünk tovább. A tagok – ahogy ez egy zeneiskolában megszokott --, többször cserélődtek, hiszen akik végeztek, elköltöztek, és új növendékek csatlakoztak az együtteshez.
Ám miután a diákok közül is többen a furulyatanári pályát választották, 2018-ban elhatározták, hogy nem veszítik egymást szem elől, és folytatják a közös munkát, már profi kamaraegyüttesként.
Az együttes tagjai játszanak barokk, reneszánsz és kortárs darabokat egyaránt, az elmúlt években sok helyen adtak koncertet: egyebek között Linzben, az Európai Ifjúsági Zenei Fesztiválon, a veszprémi Gizella-napokon, a fehérvárcsurgói Károlyi-kastélyban, a budapesti Nádor-teremben, és reneszánsz táncházban. Muzsikáltak Székesfehérváron a Táncházban, többször szerepeltek a KultúrKorzón, a Pünkösdi Virágálmon, az Emlékhelyek Napján, közreműködtek a székesfehérvári Reneszánsz Napokon, tavaly pedig felléptek a Királyi Napok megnyitóján. A kamaraegyüttes tagjai: Lits Zsuzsanna, Novák Szironka, Szörfi Menta, Végvári Dorottya, Erdei Máté.
A furulyát nagyon sok kisgyerek választja hangszeréül, amikor zenét kezd tanulni, ám arra, hogy mire képes ez a hangszer, ha igazi profik szólaltatják meg, a laikus zenebarát is akkor döbben rá, amikor meghallja a Fiora Musicali együttes produkcióját.
– Tanárként az a tapasztalatom, hogy a gyerekek azért választják a furulyát, mert első körben egyszerűen megszólaltatható, gyorsan sikerélményhez jutnak a diákok. Csakhogy a növendékek elég hamar rájönnek arra, hogy igazán igényesen nem is olyan könnyű ezen a hangszeren játszani – ez jelenti tehát számukra a kihívást, ezért folytatják sokan szívesen. Másrészt a kamarazenélés is nagyon sok örömet ad, ez is vonzóvá teszi a hangszert: a növendékek megtapasztalják, hogy ha közösen szerepelünk, nem izgulunk annyira, mégis együtt képesek vagyunk létrehozni valamit. Ezért aztán már ők kérik a következő feladatot. Szerencsére rengeteg az irodalom a furulyához – szólófurulyához és kamarazenéléshez egyaránt –, így aztán hihetetlen sokféle darabot lehet előadni… – mondta Lits Zsuzsanna, akit arról is kérdeztünk, az adventi koncertre vajon mivel készülnek:
– A barokk darabok közül kifejezetten olyanokat választottunk, amelyekről a közönségünk azt szokta mondani, hogy „karácsonyos hangulatú”, illetve kifejezetten karácsonyi dallamok is elhangzanak: szerepel az esten középkori muzsika, de az angolszász kultúrkörből ismert, mai ünnepi dalokat is előadunk a Széna téri Tagkönyvtárban.
Közös varrásra várjuk a felnőtteket a Széna Téri Tagkönyvtárban. A program ingyenes, de regisztrációhoz kötött.
2025. január 18. (szombat) 14:00
A következő alkalommal Daniel Kehlmann Mozgókép című regényéről beszélgetünk.
2025. február 3. (hétfő) 17:00
Játékos mozgás- és képességfejlesztő foglalkozás a Széna Téri Tagkönyvtárban 7-18 hónapos korig. Konduktor: Hegedüs-Németh Adél.
A foglalkozás ingyenes, de regisztrációhoz kötött.
2025. január 23. (csütörtök) 9:30
Új rendezvénysorozatunk első alkalmának címe: Bor a művészetben.
Közreműködik: Sziksz Veronika borász.
2025. január 20. (hétfő) 18:00