gg, szz

Mintegy hatezer ex libris és kisgrafika szerepel  Stockinger József gyűjteményében. A Vörösmarty Mihály Könyvtár Tolnai utcai Tagkönyvtárában január 31-ig válogatást láthatunk az érdekes kollekcióból.  Az ex libriseken kívül a gyűjtő erre a tárlatra elsősorban olyan alkalmi, egyedi kisgrafikákat válogatott, amellyel az alkotók az újévet köszöntötték – stílszerűen, hiszen a tagkönyvtárban ez a tárlat nyitotta meg 2019-es rendezvények sorát.

Stockinger Józsefet arról faggattuk: hogyan került a kisgrafikák bűvkörébe, miként vált szenvedélyévé a  gyűjtésük?

-- Kezdetben sok mindent gyűjtöttem, egy időben még bélyeget is. De ami az ex librisek iránti vonzalmamat illeti, arra azt mondhatom, minden a könyvek szeretetével kezdődött. Az édesanyám rengeteget mesélt nekünk, és -- tévénk akkor nem lévén --, a fejünkben, a képzeletünkben jelentek meg a képek, azok alapján,  amiket tőle  hallottunk, később pedig  --iskolásként – amikről olvastunk. Ha egy kis zsebpénzhez jutottam, máris futottam a könyvárushoz. A szöveg mellett engem a képek, illusztrációk is nagyon érdekeltek, sokszor kifejezetten a könyvborító nyűgözött le – nem véletlen, hogy végül nyomdász lettem. Ott szunnyadt bennem egyfelől a szépérzék, ugyanakkor a család meg a baráti kör könyvszeretete is sarkallt. Azt persze, csak később tudtam meg, hogy a 15. században a könyvek belső borítójára ragasztottak egy kis lapocskát, amit egy-egy híres grafikus készített. Az ex libris (azaz az „én könyvem”) voltaképpen könyvjegy, ami azt hirdette, hogy ki a kötet tulajdonosa. Számtalan gyönyörű, míves ex libris született, ami rendszerint a tulajdonos foglalkozására,  érdeklődési körére utalt… A 19-20. században aztán az ex libris már önálló alkotásként jelent meg. Voltaképpen a könyv addigra már elérhetővé vált a tömegek számára is, így aztán amikor én fiatal voltam, és már Magyarországon is 60-70, sőt 100 ezer példányban jelent meg egy-egy kiadvány, nem volt széles körben ismert az ex libris műfaja.

Stockinger József azt meséli, főként akkor találkozott a művészi kivitelezésű ex librisekkel, amikor édesapja könyvhagyatékát válogatta, no meg akkor, amikor tragikus hirtelenséggel meghalt egy állatorvos barátja.

-- Ő a pécsi Kisgrafika Baráti Kör tagja volt és a családja engem kért meg, hogy nézzem meg a hagyatékot – mondja. --  Ekkor kerestem föl Arató Antalt, a Vörösmarty Mihály Könyvtár címzetes igazgatóját, aki korábban Jászberényben dolgozott és az ottani könyvtárral több kiadványt készítettek erről a műfajról.  Amikor pedig létrejött a Kisgrafika Baráti Kör lapja, Arató a kezdetektől tagja volt a szerkesztő bizottságnak. Engem is ellátott sok jó tanáccsal: ő beszélt nekem arról, hogy milyen módszerrel érdemes a gyűjteményt kialakítani, no meg rendszerezni…

Stockinger József az idők során klisékhez, linómetszetekhez,  fába vésett  vagy éppen rézmetszetekhez is hozzájutott. Nyomdász lévén ezeket sokszorosítani tudta – maximum 30 másolatot készített --, a pluszpéldányokat pedig a Kisgrafika Baráti Körben – ahová havonta eljár -- elcserélte olyan lapokra, amelyek neki nem voltak meg. A mára már 6 ezer példányos gyűjteményt  alkotók szerint rendszerezte, és ezen belül is vannak különböző kategóriák, témakörök: például történelem, népviselet, híres emberek, személyiségek, művészek, tudósok. Újévköszöntő lapból is körülbelül 200-250 van a birtokában, ezekből válogatott a tárlatra.

--Igazi szenvedélyemmé váltak a kisgrafikák, amelyek  rengeteg szépséget hordoznak  --magyarázta. – Ha van egy kis szabadidőm, akkor leülök, és nézegetem a gyűjtemény darabjait. Ez új ismereteket is ad, hiszen például egy-egy híres ember életének, az adott történelmi kornak utánanézek. A népviseleteket is könnyedén be tudom azonosítani, ebben persze az is segít, hogy egykor táncos voltam, az Alba Regia Táncegyüttes tagja.

Nehezen tudná eldönteni, hogy melyek a kedvenc kisgrafikái, ekkora gyűjtemény esetén ez persze érthető. Mindenesetre nagyon kedveli azokat, amelyeknek a hátoldalán személyes üzenetek, jókívánságok vannak. Továbbá nagyon szereti a rézkarcokat, -metszeteket, mert ezek a legkülönlegesebbek és a legértékesebbek. Stockinger József egyébként nem csak ex librisiket, hanem egyedi, alkalmi kisgrafikákat is gyűjt.  Utóbbiak valamilyen alkalomra (házasságkötés, születés, évforduló, haláleset) készültek, és általában nem nagyobbak egy levelezőlapnál.

Őriz kisgrafikákat helyi alkotóktól is, akik közül többen kedvelték és nagy sikerrel is művelték ezt a műfajt. A Fehérvárról elszármazott Kőnig Róbert sokáig a Kisgrafika Baráti Kör elnöke volt. Ő és Ecsedi Mária nyerték azt a pályázatot, amelyet a székesfehérvári önkormányzat 1996-ban írt ki a város történelmi, művészeti értékeinek megörökítésére. Ezek a nyertes grafikák nincsenek a birtokában, viszont nagy becsben tartja azt a lapot, amelyet Vén Zoltán grafikusművész az említett pályázatra küldött be. Fő motívuma a városháza bejárata, köré rajzolt az alkotó még néhány jellegzetes fehérvári műemléket.

Ez az első kiállítása Stockinger Józsefnek, de most kedvet kapott ahhoz, hogy gyűjteményének újabb szeleteit is bemutassa, ha van rá igény és felkérés. A következő tárlatok témaköréül egy-egy jelentősebb alkotót és munkáit választaná. Emellett sok, gyerekekkel kapcsolatos kisgrafikája van. Ezeket ugyancsak szívesen bemutatná iskolákban, könyvtárakban, hátha ez a könyvek szeretetére ösztönzi a mai fiatalokat is.