Koszorúzás

A Vörösmarty Mihály Könyvtár Széna téri Tagkönyvtárában évről évre koszorúzással és irodalmi esttel tisztelegnek a Székesfehérváron, 1907. november 29-én született Jankovich Ferenc Kossuth-, József Attila- és Baumgarten-díjas író, költő, műfordító emléke előtt. A járvány miatt idén az előadás elmarad, de a koszorúzást megtartjuk.

Jankovich Ferenc igen erősen kötődött Székesfehérvárhoz, műveiben is gyakorta felidézi a szülőföldet. Gyermekkora színhelye volt a Széna tér, ezért aztán nem véletlen, hogy meghívták a könyvtár 1967-es átadására is. 2018-ban a Vörösmarty Mihály Könyvtár megjelentetett egy albumot, amely a 125 éve létrejött fehérvári könyvtár múltját tekinti át, felidézve jellegzetes mozzanatokat, pillanatképeket.  Ebben szerepel Hegedűs Éva könyvtáros visszaemlékezése is erről az 1967-es könyvtáravatásról, amelynek Jankovich is a szónoka volt.  Beszédében megemlékezett egykori tanítójáról, a mártírhalált halt Velinszky Lászlóról is. Hegedűs Éva így ír Jankovichról: „A költő halála után (1971) sem feledkeztek meg róla. Jelesebb évfordulókon, nagyobb rendezvényeken emlékeztek rá: így például 75. születésnapján a Királykút Könyvtár átadási ünnepségén, 80. születésnapján szinte az egész év emlékév volt (rajzpályázatok, olvasó pályázatok, vetélkedők).  A 90. évfordulón társszervekkel közösen nagyszabású emlékülést tartottak, s ekkorra készült el és került a könyvtár homlokzatára Székely János Jenő szobrász által készített emlékdomborműve is.”

Az bizonyos, hogy Jankovich Ferenc egészen különleges pályát járt be: az apja kőműves volt, ő pedig az Eötvös-kollégiumban, a párizsi École Normale Supérieure-ön és a Zeneművészeti Főiskolán is tanult. Ma sokan talán nem is tudják, hogy  ő írta a „Fényes szelek” nemzedékének híres dalát: „Sej, a mi lobogónkat / fényes szellők fújják...”  Ezt énekelték hajdanán azok a fiatalok, akik a  II. világháború után vettek részt az ország újjáépítésben.  Jankovich Ferenc költeményéből „népdal”, köztulajdon lett… Jankovich költőként indult – a Kenyérszegés című kötete 1932-ben, Párizsban jelent meg, ott érett igazi költővé.  Azok közé a szerzők közé tartozott, akiket egyaránt szívesen láttak a Nyugat urbánus és a Válasz népi körében. A zenekedvelők mint a Magyar Dal című zenei szaklap szerkesztőjét is ismerték. (A Zeneakadémia énekszakára is járt, egy időben operaénekesnek készült, de végül az irodalmat választotta.) A költészet mellett prózaírással is foglalkozott, történelmi regényei közismertek ma is. Tökéletes francia nyelvtudása révén pedig a legjobb fordítók egyikeként tartották számon.

Jankovich Ferenc emlékét utódai, a lányai is ápolják: találkozókon, megemlékezéseken rendszeresen idézik fel édesapjuk portréját.