Molnár Renáta székesfehérvári fotográfus munkáiból nyílt kiállítás a Széna téri Tagkönyvtárban, a Madarak és fák napja alkalmából.
Megtekinthető:
2018. május 8. és június 2. között
Molnár Renáta 2011-ben szerzett képesítést, majd évekig dolgozott hivatásos fotósként, egy ideig Londonban is élt. Ma a fotózás inkább hobbi számára. Ezúttal kifejezetten azokból a képeiből láthatunk válogatást, amit a maga kedvére készített a kirándulásokon. Arra, hogy tárlaton mutassa be a képeit a Széna téri Tagkönyvtár egyik fotózással is foglalkozó olvasója biztatta. Azt mesélte, először egy kicsit megijedt a feladattól, aztán egyre nagyobb örömmel böngészte a felvételeket, amik Szlovéniában, Londonban, a Velencei-tónál és Fehérváron készültek. Arra törekedett, hogy megmutassa a természet változatos színeit és formáit.
A május végéig látható kis tárlatra valóban hangulatos és hangulatokat hordozó képeket választott a fotós. Madarakat látunk, természetes közegükben vagy éppen az ember nyomait viselő környezetben: pávát, nyugalmi állapotban és idegesen, magamutogatóan, kiterjesztett, kihívó szárnyöltözetében. Büszke kék-sárga ara papagáj portréját. Pihenő kócsagot és pelikánt, odébb vízen figyelő hattyút. Traktort a szántóföldön, és a munkája nyomán repkedve táplálékot kereső madarakat. Városi vadkacsát a vízparton, fémrácson üldögélve.
Besétálunk az erdőbe is. A domboldalon kapaszkodó, méltósággal kitartó fákat örökített meg a kamera. Kidőlt törzseket. Égnek törő lombkoronákat, és ismét az ember nyomait: kitermelt és kupacba rakott, feldolgozásra vagy tüzelésre szánt halott fahalmokat. Az erdőben kanyargó és eltűnő műutat. Kövek között utat találó patakot. S ízelítőt találunk a télből is, mégpedig Fehérváron, a Rózsaligetben. Jó szemmel elkapott pillanatok rögzültek a fotókon. Címeket azonban nem adott nekik a fotográfus. Talán a látogatókra bízta ezt.
Szeretettel várjuk Önöket kiállításunkon!
Mesés, játékos délután a VMK Széna Téri Tagkönyvtárában
2024. augusztus 16. (péntek) 16:00
augusztus 21. (szerda) 16:00
Meseföldrajz Csóka Judit meseterapeutával.
Ez alkalommal az észak-amerikai mesék világába utazunk.
2024. június 24. (hétfő) 17:30
Braille-írás és társasjátékbemutató a LÁRKE szemléletformáló program keretében.
2024. június 6. (csütörtök) 14:00
Érdekes és izgalmas társasjátékokkal várjuk a gyerekeket a Széna Téri Tagkönyvtárban.
2024. június 20. (csütörtök) 16:00-19:00