Folytatódik az az ismeretterjesztő sorozat, amelyet a Központi Könyvtár Helyismereti és digitalizálási részlege indított. Havonta, foglalkozásokon mutatják be azokat a különleges kincseket, dokumentumokat, amelyek révén az érdeklődők jobban megismerhetik Fejér megye és a megyeszékhely, Székesfehérvár  múltját.

A hely, ahol élünk című sorozatban mindig más és más dokumentumtípust (egyebek között kisnyomtatványokat, plakátokat, képeslapokat, fotókat) ismerhet meg a helytörténet iránt érdeklődő közönség. Október 18-án, 16 órakor Napjaink fotósai címmel két amatőr fotográfus tart előadást. Mindketten nagy szeretettel és örömmel fényképezik közvetlen környezetüket, így aztán nyomon követik szűkebb pátriájuk átalakulását, fejlődését. Hegedűs Éva nyugdíjas könyvtáros a 60-as évek óta készít fotókat. Azt meséli, hogy amikor 1962-ben a Vörösmarty Mihály Könyvtárhoz került -- Csukly Alajos és Neményi László mellett -- ő volt az, aki szívesen fényképezte a könyvtári eseményeket, az író-olvasó találkozókat, a könyvekkel kapcsolatos kiállításokat. De nem „csak” Székesfehérváron: hiszen Hegedűs Éva megyeszerte gyakran járt a kistelepülések könyvtáraiban is. Fehérváron pedig időnként „kiszaladt” a könyvtárból, hogy megörökítsen egy-egy fontosabb városi eseményt, például az 1988-as Szent István  Emlékévben. De nagyon érdekelte, miként alakul, hogyan jön létre a   könyvtár előtt, a  Bartók téren a zenélő, világító, vizet köpő, mosolyt fakasztó Deák-kút, amelynek végleges formáját Haraszty István képzőművész a helyszínen alakította ki, ott dőlt el, hogyan is működik majd pontosan a mobilszobor egy-egy eleme. Amikor aztán évekkel később a szobor megsemmisült (bizonyos részeit ellopták), Hegedűs Éva is felajánlotta fotóit, hogy újra rekonstruálni tudják, és a Csónakázó tónál ismét fel tudják állítani ezt a művet. Mondanunk sem kell, hogy az új helyszínen is figyelemmel kísérte a szobor újjászületését.  Ugyanígy fotózta le annak idején Melocco Miklós Mátyás emlékművének kialakítását is. De megörökítette a Felsőváros régi, jellegzetes házait, nyomon követte az Úttörő utca 1. szám alatt lévő, romos épület lebontását, és a helyére kerülő magas ház felhúzását, kialakítását. Az elmúlt évtizedekben sokat fényképezte a Palotaváros átalakulását, fejlődését is. Egyebek között erről is mesél majd vetített képekkel kísért előadásán, a helyismereti részlegben. Felidézi azokat a jellegzetes szobrokat, amelyek egykor meghatározták a város valamelyik pontját, ám ma már egészen máshol állnak. De olyan műalkotások képeit is láthatjuk majd, amelyek rongálók áldozatásul estek. Hegedűs Éva három éve kiállításon mutatta be a fotóit, és a helyismereti gyűjteménynek ajándékozta felvételeit. A fotózás ma is  fontos számára, ráadásul már eddig is kiderült, hogy hobbija, szenvedélye révén fontos kortörténeti dokumentumokkal képes  szolgálni, olyan kincsekkel, amelyekre  a helyismereti gyűjteményben nagy szükség van.

A könyvtári délutánon Varga Csaba fotográfussal is találkozhatnak az érdeklődők. Előadásának címe: Emelt fővel Székesfehérváron.  A cím többértelmű, hiszen Varga Csaba egyrészt vallja, hogy minden fehérvári büszke lehet erre a szép és hagyományokban, történelmi emlékekben gazdag városra, méghozzá emelt fővel. Másrészt az utcákon sétálva sokkal több élménnyel, látnivalóval leszünk gazdagabbak, ha látómezőnket, látókörünket  kitágítjuk. Ha úgy tetszik, nem lehorgasztott, hanem emelt fővel járunk, nem csak a telefonunkba bújunk, hanem felfelé is tekintgetünk. Azért, hogy jobban megismerjük a helyet, ahol élünk, és meglássuk azokat a nem is rejtett szépségeket, amelyek a napi sietségben elvesznek előlünk.  Elég, ha csak a Püspöki Palota vagy a Hiemer-ház szép részleteire gondolunk, de mellettük még számos példa említhető.  A fotográfus beszél majd a Sóstói stadionról is, amely az elmúlt évtizedek alatt többször megváltozott, „kicserélődött”.  A sportlétesítményt 1967-ben avatták, és Varga Csaba a nyitás után négy évig a stadion hangtechnikusa,  „bemondója”, sajtósa volt.

A fotográfus úgy döntött, hogy a helyismereti csoportnak  adja több, mint 500 fotóból álló kollekcióját, valamint  az általa készített zenés digiporáma összeállítást. A digiporáma egyébként a kedvenc műfaja.

Varga Csaba nem hivatásos fotós, viszont már iskolás kora óta kedvenc hobbija volt, majd szenvedélye lett a fényképezés.  Képzőművészettel is foglalkozott, aztán a fotózásnál maradt. Munkahelyén, a Videotonnál annak idején referenciafilmeket is készített, tagja a MÁV fotókörnek. 2003 óta nyugdíjas, azóta több ideje van élni szenvedélyének.  Számos egyéni és csoportos kiállításon szerepeltek képei. Kitűnő a kapcsolata a Vörösmarty Mihály Könyvtárral, ahol nemrégiben Balinka-Mecsér arculatfotózását mutatta be. Mint mondta, gyakran hívják Sárbogárdra is, ahol többször beszámolt utazási élményeiről - például Erdélyről, ahova rendszeresen visszajár -, fotókkal illusztrálva.