Pedagógiai Szakkönyvtár pedagógiai könyvajánlata
szülőknek és pedagógusoknak
Készítette: Erdősi Ilona
tájékoztató könyvtáros
Az érzelmi intelligencia fejlődése óvodás- és kisiskoláskorban. Budapest : Ábel Kiadó, (2012.) 143 p. ; 20 cm. Borítócím : Az érzelmi intelligencia fejlődése és fejlesztésének lehetőségei óvodás- és kisiskoláskorban.
ISBN 978-973-114-154-1 fűzött
Az 1990-as évek elején végzett kutatásban azt vizsgálták, milyen tényezőktől függ a gyerekek helytállása és az életben való boldogulása. Az eredmények szerint az iskolában tanult tananyag csupán 18%-ban befolyásolta a helytállást, a többi 82% az érzelmi intelligencia függvénye. Az érzelmi intelligencia az egész élet folyamán fejleszthető. Mayer-Salovey szerint az érzelmi intelligencia négy képességet fed: az érzelmek pontos észlelését, az érzelmek kezelését, mások érzéseinek felismerését és a kapcsolatteremtést. Az alacsony EQ-val rendelkező személy nehezen ismeri fel és kezeli érzelmeit, általában félénkek. A stresszhelyzeteket nem tudják kezelni, sokszor agresszívek, hiányzik az önkontrolljuk. Fontos, hogy hatékonyan illeszkedjünk be különböző csoportokba, jó döntéseket hozzunk, a tárgyi tudás mellett szükség van az önismeretre, az érzelmek kezelésére, az egészséges önbizalomra, önértékelésre. Ehhez szükség van empátiára. Az EQ csírái a családi életben alakulnak ki, majd az óvodában, iskolában folytatódik ez a folyamat. Az a tanuló, aki képes mások érzelmeinek felismerésére, odafigyelésre, kapcsolatok teremtésére, aki tud konfliktusokat kezelni, képes együttműködni, tud segítséget kérni és adni, a vágyait késleltetni, kitartani, ő az életben sikeres lesz. A szerző könyvében először az érzelem fogalmát határozza meg, felsorolja a legfontosabb érzelemelméleteket, leírja az érzelmek funkcióit, kifejezését és szabályozásának fejlődését kisgyermekkorban. Ezután az értelmi majd az érzelmi intelligencia fogalmát, kutatását taglalja. Újabb fejezeteket szán az érzelmi intelligencia fejlődésének és fejlesztésének. A következő részben az érzelmi kompetencia fejlesztésének lépcsőfokait ismerteti a különböző életkorokban. A szerző gyakorlatokat is leír az érzelmi intelligencia fejlesztésére. Néhány példa közülük, amelyeket óvodában lehet alkalmazni. Dühpárna: Egy nagy kemény párnára dühös arcot fest az óvodapedagógus. Amikor valaki mérges, haragszik rácsaphat erre a párnára. Puha fészek: A terem egyik sarkában puha fészket alakít ki az óvónő párnákkal, takarókkal, plüssállatokkal. Ide vonulhatnak vissza a gyerekek, ha félnek, szoronganak valamitől. Érzelemóra: Az óra számlapján érzelmek kifejezései szerepelnek. A gyerek beállíthatja, mit érez. Mitől félsz? Az óvónő megkérdezi mitől félnek a gyerekek, ezeket egy lapra felírja, majd a félelmeket eljátsszák szerepjáték és bábjáték segítségével. Ha örülök: Az óvónő megkéri, mondják el az óvodások szép és örömteli élményeiket és mutassák is ki örömüket. Hogyan tudják ezeket testükkel is kifejezni? Iskolai érzelmi intelligenciát fejlesztő gyakorlatok: Érzelmi „activity”: Minden tanuló húz egy kártyát, amelyen érzelmek szerepelnek, ezt pantomimmel előadják, a többiek feladata kitalálni milyen érzelemről van szó. Csak jót írj: A diákok felírják a nevüket egy-egy lapra, majd továbbadják. Ezt a mondatot kell folytatni: Az tetszik benned, hogy… és továbbadják újabb tanulónak. Így mindenki lapjára több pozitív visszajelzés kerül. Dörmögő kör: A csoportból mindenki elmondja mi dühítette, zavarta a héten, és hogyan oldódott meg a szituáció. Érzelmek kifejezése mozgással, helyzettel: A pedagógus érzelmeket sorol fel, majd ezeket mozgással és szobor segítségével kifejezik a gyerekek. Akik több gyakorlatot szeretnének megismerni a könyvben találhatókon kívül, nekik a könyv végén felsorolt irodalomjegyzék adhat segítséget. A kiadványt mellékletek zárják.
A könyv megtalálható a III. Béla király téri Tagkönyvtárban, a Központi Könyvtárban, a Mészöly Géza utcai Tagkönyvtárban, a Széna téri Tagkönyvtárban, a Sziget utcai Tagkönyvtárban, a Zsolt utcai Tagkönyvtárban.
Váradi Ágnes – Demeter Lázár Katalin
Iskolaérettség 5-6 éves gyerekek és szüleik számára. Budapest : Aranyelme Tehetséggondozó Egyesület, 2013. 56 p. ; 24 cm. (Aranyelme Tehetséggondozó Füzetek 3.)
ISBN 978-963-338-098-7 fűzött : 1200,- Ft
A kiadvány az Aranyelme Tehetséggondozó Egyesület 3. füzete. A szerzők, Váradi Ágnes klinikai szakpszichológus, családterapeuta, oktatási szakértő és Demeter Lázár Katalin fejlesztő-, tehetségfejlesztő és drámapedagógus. Felméréseket végeznek, szülőknek tanácsokat adnak és a gyerekeknek tehetséggondozó foglalkozásokat tartanak. A füzet szülőknek készült, de óvodapedagógusok is haszonnal forgathatják, mert a benne található feladatok segítségével megállapítható a gyermek érettsége, fejlettsége, ugyanakkor e játékos feladatok végzésével fejlesztik is a gyerekeket. Az iskolaérettségnek 12 területét gyűjti össze a kiadvány, mindegyikhez játékok, feladatok kapcsolódnak. 1. Testi fejlettség, ép érzék- és mozgásszervek. Kívánatos hatéves korra 120 cm körüli magasság, 20-22 kg, jól működő látás, hallás, beszédészlelés és –értés, érthető beszéd, nagy- és kismozgások összerendezettsége, ezért szükség lehet szakorvosi, védőnői, gyógypedagógiai véleményre is. Fontos a megfelelő szokásrendszer kialakítása, elegendő idő kötött és kötetlen tevékenységekre, mozgásra, alvásra. 2. Testséma, jobboldal–baloldal, dominancia, tájékozódás térben és időben. A gyereknek tisztában kell lennie a lent-fent, jobbra-balra, előtt-mögött, alatt-fölött-között, kívül-belül helyviszonyokkal. 3. A mozgás ügyessége. Az idegrendszer fejlődéséhez megfelelő mennyiségű és sokféle mozgás szükséges, ezért naponta legalább egy órát mozogjon szabadon minden gyerek. Másszon, hintázzon, rollerezzen, biciklizzen, ugrókötelezzen stb. Az íráskészség kialakulását segíti a gyurmázás, a gyöngyfűzés, a rajzolás a nyomdázás, a színezés, a labdajátékok. Rajzolás, írás közben a jó testtartásra ügyelni kell. 4. Utánzás térben, síkban, szóban. A tanulásnál fontos, hogy a diák képes legyen a tanítótól látottakat, hallottakat megfigyelni, utánozni, lemásolni. 5. Alak és háttér, rész és egész felismerése, megkülönböztetése. Ez azért fontos, mert csak így képes a betűsort szóként értelmezni és különböző szövegkörnyezetben felismerni. 6. Átfordítási képesség, transzfer. A látás, hallás, szaglás, tapintás útján szerzett ismereteket az emberi agy az emlékezetében tárolja, és más formában elő tudja hívni. Erre szükségük lesz a tanulóknak a rajzoláshoz, a szövegértéshez, a tollbamondáshoz. 7. Beszédkészség, általános ismeretek. A megfelelő szókincs és a beszédkészség a tanulás feltétele, a rosszul értett vagy mondott szavak problémát okoznak az írás, olvasás során. 8. Számok, mennyiségek, számlálás. A matematika egyik kiemelt tantárgy az iskolában, ezért az óvodáskor végén 1-21-ig kell tudni számolni, 1-10-ig felismerni a számjegyeket. Ismernie kell a több, kevesebb, ugyanannyi, kisebb, nagyobb, egyforma viszonylatokat. 9. Gondolkodás. Olyan művelet, amely során a meglévő tudásból új tudást képes létrehozni az elme. A megismerési képességek fontosak ahhoz, hogy a gyermek majd önállóan tudjon információkat feldolgozni, helyzeteket megoldani. A gondolkodás fontos jellemzője a kreativitás. 10. Figyelem és emlékezet. Az óvodáskor végére a gyerek aktív figyelme 10-15 percre terjed. A tapasztalt, látott, hallott információkat nem felejti el, megjegyzi és képes felidézni. 11. Érzelmi fejlettség. Az értelmi képességek mellett az iskolakezdés feltétele az érzelmi érettség is. A 6-7 éves gyerek a tanítónő, a szülők szeretete, elismerése miatt tanul. Ezért fontos, hogy milyen az érzelmi viszonya az iskolához. Az óvodáskor végén elvárható, ha segítséggel is, de érzelmeit szabályozni tudja. 12. Szocializáció. Az iskoláskorra képesnek kell lenni a tanulónak, hogy felnőttekhez, társaihoz alkalmazkodjon, együttműködjön, a szabályokat tartsa be, és a konfliktusokat is tudja kezelni. A kiadvány utolsó fejezetében az iskolaválasztáshoz adnak tanácsokat a szerzők. A füzet a felhasznált és ajánlott irodalom felsorolásával zárul.
A könyv megtalálható a III. Béla király téri Tagkönyvtárban, a Központi Könyvtárban, a Mészöly Géza úti Tagkönyvtárban, a Zsolt utcai Tagkönyvtárban.
Duci gyerekek : a gyermekkori kövérség pszichológiája. Budapest : Saxum, 2013. 212 p. ; 24 cm. (Az élet dolgai)
ISBN 978-963-248-204-0 fűzött : 1480,- Ft
A könyv szerzője maga is önértékelési problémákkal küzdött serdülőkorában, mert túlsúlyos és szemüveges volt. Az átélt élmények ezért empatikussá tették, megérti a hasonló zavarokat mutató gyerekeket. A könyv ahhoz ad tanácsokat, hogy a gyerekeket az egyes életkori szakaszokban hogyan lehet a túlsúlytól megszabadítani. Magyarországon minden ötödik gyerek túlsúlyos, amelynek oka elsősorban a helytelen táplálkozási szokások és a mozgásszegény életmód. A tudomány mai álláspontja szerint az elhízás pszichoszomatikus zavar. Ezért gyógyításában az orvosnak, a diétás nővérnek, a pszichológusnak együttesen kell dolgozniuk a beteg és családja bevonásával. A betegség nagyon ellenáll a terápiának, ezért a keservesen leadott kilókat gyorsan visszahízzák a páciensek. A túlsúlyos gyermek jellemzői: önértékelési zavarok, alacsony önismeret magas szorongási szinttel, kevésbé képesek kifejezni érzéseiket, magányosak, az osztályközösségen belül peremhelyzetűek, a külső kontroll erős náluk, sokan közülük szeretethiányban szenvednek vagy a szülő „nem jól” szereti őket. A korábbi évszázadban a kövérség vonzó tulajdonság volt, a jólétet, a gazdagságot, az erőt szimbolizálta. Mára a kövérség elítélendő lett a társadalomban. A csecsemő- és kisdedkori túlsúly a gyermek túletetéséből következik. Sok kisebb súllyal vagy koraszülött babánál az anyák úgy gondolják, be kell hozni a lemaradást, és mivel ezek csecsemők hetekig kórházban voltak, nem szoptak, így az édesanya határozza meg mennyit és milyen időközönként táplálja a gyermekét otthon. A szükségesnél többször és több mennyiségű táplálékot kap a csecsemő. Sokszor az anya nem tudja, miért sír a gyermeke, ezért általában megeteti. A gyerekben az alakul ki, ha valami baja van (fázik, rossz helyzetben fekszik, stb.) enni kell, ha éhes, ha nem. Az evés így pótcselekvéssé válhat. 1-3 éves korban a gyerek önállósodási törekvése jelenthet gondot. Az evés az első szülő-gyerek játszma. A gyerek könnyen megtanulja, hogy anyját azzal zsarolhatja, ha el akar érni valamit, hogy nem eszik. Ebben a korban nem zavarja a túlsúly, de a mozgásfejlődése lelassul, ami később hátrányt fog jelenteni. A felelősség a szülőkön van. Óvodáskorban kialakuló túlsúlynak több oka is van. Az óvodába kerülő gyereket megviseli az anyától való elszakadás. Abban az esetben, ha az anya ezt csokival, sütivel akarja kompenzálni, rosszat tesz gyermekének, mert rendszeresen követelni fogja. A szülő a felelős, hogy mit ad enni, hiszen egyetlen gyerek se kezdi úgy, hogy magának tálalja az ételt. A személyes példaadásnak fontos szerepe van, mert a gyereknek még a szülő a példakép. A nagycsoportos gyerekek már értékelik egymás külsejét, nemcsak a szép ruhát veszik észre, hanem azt is, aki jól mozog, ügyesen tornázik és a kövér kisgyerekre ez nem jellemző. Amikor csapatjátékban vesznek részt és a duci gyerek miatt veszít a csapat, akkor nem kímélik, csúfolják a kövér gyereket a többiek. Ezeknek a gyerekeknek a megküzdési képességük alacsony, nem tudják megvédeni magukat, de nem tudnak a falánkságról sem lemondani, szinte habzsolják az ételt. Ekkor alakul ki a túlsúllyal együtt a negatív énkép és testkép. A duciság kisiskoláskorban több okból is kialakulhat: kevesebbet mozognak, mert órákig ülnek az iskolapadokban, kifáradnak, ezért többet alszanak, nincs szükség akkora energiatöbbletre, mint azt sok szülő hiszi. Abban az esetben, ha a tanuló a napközibe be van fizetve, elegendő csak gyümölcsöt és innivalót csomagolni. Többlet tízórai, pénz büfére szükségtelen, mert akkor többet eszik, de kevesebb kalóriát fog a szervezete elégetni. Az új követelmények az iskolában szorongást válthatnak ki belőle, ezt édességgel kompenzálhatja. Kisiskoláskorban a többiek már csúfolják a kövér gyerekeket, nem játszanak velük udvari játékokat, sportjátékokat, mert ügyetlenek. Csak álldogálnak, félrevonulnak, nem mozognak, ezért természetesen a mozgásuk sem fejődik. Energiát egyre kevesebbet adnak le, de az édességről sem mondanak le, mert nem látják át a kövérség és a kirekesztettség közötti kapcsolatot. A szülőknek fel kell ismerni, hogy a gyermeknek az életben nem neki kell megfelelni, hanem a kortárs riválisoknak, ügyességben, észben, teljesítményben és külsőben. A szülőnek meg kell értenie, hogy a kövér gyerek milyen hátránnyal indul ebben a versenyben, ezért leghelyesebb, ha járatja valamilyen sportra és változtat a táplálkozásán. A kisiskolásnak már komoly önértékelési zavart okoz kövérsége, amely hosszú évekre elkísérheti. A pszichológusnő azt tanácsolja a kövér gyermek szüleinek, hogy fele annyit egyen, mint eddig, 18 óra után már ne is egyen és napi 2-3 órát mozogjon. A hízás is hónapok, évek alatt történt, a fogyás folyamata is hosszú időt vesz igénybe. A szülőnek kell szilárdnak lenni az elhatározásban és bízni a fogyás sikerében. A gyerek belülről fakadó motivációja és bevonása nélkül sikertelen lesz a fogyás, mivel zugevővé válhat. Délután nem szabadna egyedül maradnia, mert még nem erős az akarata, könnyen elcsábulhat. Ebben a korban még külső irányítás alatt áll, rengeteg türelem, bátorítás, dicséret kell ahhoz, hogy a kisiskolás együtt tudjon működni a szülővel. Fontos, hogy az önbizalma fokozódjon, a kitartását ne veszítse el. Azt a gyereket, akit nem zavar a súlyfölöslege, senki nem tudja rávenni a fogyókúrára addig, amíg később valamilyen betegség nem jelenik meg az életében. A kiskamaszok túlsúlyának kialakulásában a következő tényezők szerepelhetnek: A tanuló ekkor kerül a felső tagozatba, egyre nagyobb a teljesítményorientáció, a sok különóra. Nem gyalog megy, kocsival szállítják egyik helyről a másikra. A napközi megszűnik, a szülők befizetik menzára a gyereket. Otthon általában egész estig egyedül van, tanul, tévézik, számítógépezik, eszik, fekszik, majd jól bevacsorázik, utána ismét a televíziót nézi vagy a számítógép elé ül. Így hamar felmennek rá a kilók. A kiskamaszokra jellemző a bandázás, az együttes mozgás, a focizás. A szülők ne tiltsák el ettől a gyereküket, mert nem tanulással, hanem számítógépezéssel fogja a felszabadult időt eltölteni. A 11-12 éves tanulók sem képesek kitartóan fogyókúrázni önerejükből, a szülőknek kell segíteni, de nem úgy, hogy daginak nevezik, mert ezzel önbecsülésüket ássák alá. A gyereknek a szülői szeretetre és a feltétel nélküli elfogadásra van szüksége. Amennyiben az egész család, szülők, testvérek, nagyszülők részt vállalnak a fogyókúrában és a mindennapi mozgásban, siker koronázza az elhatározást. Ebben a korban a pszichológusnő a labdajátékokat és a futást ajánlja az úszással szemben, valamint heti egy gyümölcsnapot beiktatni a fogyókúrába. A kamasz szinte egész nap ül, ő már nem futkározik, inkább beszélget. A serdülőkorban a túlsúly már pszichiátriai megbetegedéseket okozhat. A túlsúly alacsony önértékeléssel, szorongásos zavarokkal vagy depresszióval társulhat. Pszichoterápiára is szükség lehet, mely elsősorban az önismeretről, önelfogadásról szól, ezután következik a különböző megküzdési stratégiák megtanulása. A lányokat ebben a korban hiúsági okok miatt könnyebb lefogyasztani, mint a fiúkat. A fiúkra igaz, ha ők is akarnak fogyni, csak akkor sikerülhetnek az orvos, dietetikus, pszichológus erőfeszítései. A könyv végén praktikus tanácsokat olvashatunk rendszeres étkezésről, az ételek megválasztásáról, a testmozgásról. A kiadványt az ajánlott irodalom felsorolása zárja.
A könyv megtalálható a III. Béla király téri Tagkönyvtárban, a Központi Könyvtárban, a Széna téri Tagkönyvtárban.
Miért válnak zsarnokká a gyerekeink? avagy : A gyermekkor elrablása. 2. kiad. Budapest ; Pécs : Dialóg Campus, 2012. 172 p. (Dialóg life könyvek)
ISBN 978-963-9950-27-6 fűzött : 2780,- Ft
A német szerző gyermek- és ifjúsági pszichiátriai és pszichoterápiás praxisban dolgozik, valamint szociálpszichiáterként is elismert szakember. Megfigyelése szerint a viselkedési problémák kisgyerekkortól a serdülőig olyan nagyságrendet mutatnak, hogy egyre több lesz köztük a munkára és normális emberi kapcsolatokra képtelen fiatal és felnőtt. Lelki fejlődésük egy korai gyermekkori állapotnak felel meg. Így hatalmas az eltérés a fizikai és lelki koruk között. A neveléssel szembeni látszólagos rezisztens gyerekek és fiatalok legkülönbözőbb tünetei egyetlen közös okra vezethetők vissza: a lelki érettség hiányára. Németországi kísérlet azt mutatja (nálunk is sok iskolában hasonló a helyzet), hogy 20 évvel ezelőtt egy osztályban kettő-négy gyerek volt, akik fejlettsége nem felelt meg a korának. Ma már ez pont fordítva van. Egy 25 fős osztályban kettő-négy tanuló van, akinél semmi eltérés nem tapasztalható, az összes többinél valamilyen tanulási, viselkedési zavar van, általában egyszerre több is. Ezek általában a koragyermekkori lelki érés szakaszaiban megrekedéséből adódó fejlődési problémák. A pszichiáter által vizsgált zavarok a gyerek és felnőtt közötti kapcsolatból adódnak. Gondolatait esettanulmányokkal teszi színessé. Első kapcsolati zavar: partneri viszony. Normális esetben a gyerek és szülő között hierarchikus viszonynak kell lennie. Amennyiben azonos szinten vannak, akkor egyikük sem szabhatja meg a másiknak a helyes irányt. A szülők a gyerekek előtt beszélik meg a felnőttekre vonatkozó problémákat, sőt kikérik a véleményét is, pedig a gyerek még nem képes korából adódóan megbirkózni az ügy tartalmával, átlátni az összefüggéseket. Ez a partneri viszony otthon, az óvodában, az iskolában egyaránt megmutatkozik. A szerző kiemeli, hogy régebben a német óvodai napirendet az állandó rituálék határozták meg, amelyek stabilitást jelentettek, és mindig az óvónő határozta meg a fő irányt. Öt éves kortól el kellett végezniük feladatokat, ha volt kedvük hozzá, ha nem, be kellett illeszkedniük a közösségbe, a normákat be kellett tartaniuk. Mire iskolába kerültek képesek voltak arra, hogy alávessék magukat a felnőttek irányításának és elfogadják a külső szabályokat. Sokat fejlődött szociális kompetenciájuk, észlelésük és a mozgásuk. A mai német óvodákban a napi tevékenységek egyre kevésbé szabályozottak, a napirend jó részét megszüntették, helyette nyitott csoportok vannak, a gyerek választja meg melyik óvónővel, melyik csoportban akar éppen lenni. A cél, hogy jól érezze magát, a gyerek azt csinál, amihez kedve van, tehát a gyerek dönt, mit csinál. A nevelő már nem tekintélyt megkívánó személy, csak szemléli az eseményeket, probléma esetén szakemberhez irányítja a gyereket. A mai óvodákban a gyerekek beiskolázásig elért fejlettségi szintje sokkal alacsonyabb, mint a kilencvenes években volt. Az iskola azért kellemetlen sokak számára, mert kötelezettségekkel jár. Régebben a pedagógus magától érthetően irányító és integráló szerepet töltött be. A tanítás frontális formában történt, a tanár a katedrán, a tábla előtt állt és magyarázott, a gyerekek felé fordulva ültek. A napi munka időbeli, tartalmi és formai szempontból hasonló volt. Fontos volt a gyakorlás, a közösségi nevelés, a normák betartatása. Az utóbbiak elmulasztását osztályzással, intővel, plusz feladattal, sőt bezárással is szankcionálták. Ma, ha probléma van a gyerekkel, a tanárban vagy a körülményekben keresi a hibát a szülő, szinte minden esetben a gyereknek ad igazat, nincsenek követelései vele szemben. A szerző nem tartja helyesnek a kiscsoportos ülésrendet. Az idő jelenős részében nem a tanárt, hanem egymást látják, önállóan oldanak meg feladatokat, a többi gyerek az irányító, nem a tanár. A módszer lényege, hogy a tanuló képessé váljon önállóan elsajátítani a tananyagot. Sokszor a gyerek dönti el kivel és mit akar dolgozni. A tanuló legyen egyre önállóbb és ehhez nagyobb szabadságot is kap. A pedagógus kevésbé tudja betölteni irányító és példakép szerepét. A második kapcsolati zavar a projekció, avagy a szülők alárendelik magukat a gyereknek. Ennek két formája van. „1. A gyerek annak mércéjéül szolgál, hogy mennyire vagyok jó én. (A szülőre vonatkozik.) 2. A gyerek azért van, hogy engem szeretni lehessen. (A szülőkre vonatkozik. továbbá nagy mértékben a környezetre, azaz nagyszülőkre, nevelőkre, tanárokra…)”Az első esetben normális körülmények esetén, ha a gyerekkel probléma van, a magatartásával vagy a tanulásával kapcsolatban, akkor a szülő szankcionál. A projektáló szülők esetében, ha gyerek jól teljesít, jó szülőnek tartják magukat, ha rosszul, akkor rossz szülőnek. Megfordulnak a tényleges hatalmi viszonyok, a felnőtt függ a gyerektől, mivel önbecsülését kizárólag a gyerek magatartása határozza meg. A második esetben a szülő a gyerek minden vágyát igyekszik teljesíteni, hogy ne kerüljön vele konfliktusba, mert akkor a gyerek megvonja tőle a szeretetet. Ma a pedagógusok egy részére is jellemző ez a magatartás, így nem képes valódi feladatát ellátni. Az iskolától elvárják, hogy kisebb legyen a szigor és alacsonyabb a követelmény. A harmadik kapcsolati zavar a szimbiózis, amikor a szülő pszichéje egybeolvad a gyerekével. A felnőtt nem képes különbséget tenni önmaga és a gyerek között, a gyerek helyett érez, gondolkodik, cselekszik. A gyerek boldogsága a szülő boldogságává válik. Általában 10 hónapos kortól a gyerek magát látja a legjobbnak, a legszebbnek, a legnagyobbnak, ez a mindenhatóság fázisa. Ekkor tanul meg járni, ezáltal növeli saját világát. Mindent kipróbál, nyalja, húzza, rángatja, rágcsálja a tárgyakat. A környezet felfedezése során a tárgyakon kívül emberekkel is találkozik, elsőként a szüleivel. Náluk is megpróbálja, hogy rángassa, eltolja, megharapja, megnyalja. Normális esetben ezt a szülő nem engedi. Így a gyerek megtanulja, hogy az emberek nem tárgyak, nem csinálhat velük azt, amit akar. A gyermekükkel szimbiotikus viszonyban élő szülőknek fel sem tűnik, hogy a gyerek tárgyként használja. Ezért a gyerek nem tanulja meg, hogy az emberek másként viselkednek, mint a tárgyak. Úgy érzi „mindent én tudok irányítani”, megreked a 10-16 hónapos fejlettségi fokon. Az ilyen típusú gyerek nem rendelkezik szociális kompetenciával. Ők azok, akik érzéketlenek mások problémái iránt, agresszívek, megbánást sem éreznek, hiszen a másik embert tárgynak tekintik. A szerző szerint a megoldás, hogy a felnőttek tanulják meg kritikusan szemlélni saját magatartásukat, a gyerekeket ismét gyerekeknek kell tekinteniük, nem kis felnőttként bánni velük, mert ezzel nagyon sokat követelnek tőlük, amelyet nem tudnak teljesíteni. Cél a normális lélektani fejlődési fokokat átélni és mindig újabb, fejlettebb szintre emelni a gyermeket megfelelő neveléssel.
A könyv megtalálható a III. Béla király téri Tagkönyvtárban, a Központi Könyvtárban, a Széna téri Tagkönyvtárban, a Zsolt utcai Tagkönyvtárban.
