Készítette: Erdősi Ilona
tájékoztató könyvtáros
2015.01.15.
Amit rosszul tudtunk a gyerekekről. Budapest : Kulcslyuk Kiadó, 2014. 280 p.
ISBN 978-615-5281-1-16-7 fűzött
A művet két amerikai tudományos újságíró adta közre, akik évekig tartó munkával gyűjtötték össze azokat az új kutatási eredményeket, amelyeket a nagyközönség nem ismert, mert csak szűk körben, szakfolyóiratokban láttak napvilágot. Mindegyik téma új ismereteket ad az eddig kialakult nézetekhez. A legtöbb fejezethez Kádár Annamária vagy Vekerdy Tamás pszichológusok fűztek szakmai kommentárt. A mű 2009-ben az egyik legnagyobb példányszámban értékesített könyv volt, 16 nyelvre fordították le.
Az első fejezetben arról olvashatunk, hogy a túl sok dicséret ellenkező hatást válthat ki, mint amit elvárunk. Az amerikai szülők 85%-a gondolja úgy, hogy folyamatosan dicsérni kell a gyereket, sokat kell mondani, hogy okos, ügyes, intelligens. Ezeknek a gyerekeknek nagy része azonban, ennek ellenére önbizalomhiányban szenved, nem mer nehezebb feladatokat megoldani. Fél, ha sikertelen lesz, akkor nem látják okosnak, ezért nem is kockáztat, kerüli még a kudarc lehetőségét is. Ezért a szerzők azt tanácsolják, hogy a dicséret konkrét legyen, és az igyekezetet dicsérjék inkább a szülők és pedagógusok, mert ezzel ösztönöznek igazán a feladatok elvégzésére, nem pedig azzal, hogy kijelentik ezt meg kell tudnod csinálni, mert okos vagy.
A második fejezetben a szerzők arra hívják fel a figyelmet, hogy a gyerekek, a világ minden táján, napi egy órával kevesebbet alszanak, mint húsz éve, ez nagyon károsan hat a szervezetre. Az agy intenzív fejlődése kb. 21 éves korig tart és ez a fejlődés éppen az alvás fázisában a legerősebb. Kutatás mutatta ki, hogy az egy órával kevesebb alvás után már a harmadik napon a hatodik osztályos gyerekek teljesítménye a negyedik osztályosokénak felelt csak meg. A gyerekek alvás minősége más, mint a felnőtteké, ez teszi lehetővé, hogy a napközben szerzett ismereteket hosszú távon rögzítse az agy/szókincs, szorzótábla, történelmi dátumok/. A kamaszoknak egy órával később kellene iskolába menniük, így a teljesítményük is jobb lenne. A szerzők írnak az alváshiány és a depresszió, valamint a kevés alvás és az elhízás kapcsolatáról is.
Két fejezet foglalkozik a hazudozással is. Az egyikben a kisebb gyerekek hazugságairól írnak a szerzők, amelynek oka elsősorban a büntetés elkerülése. Tippeket olvashatunk, hogyan lehet ezek számát csökkenteni és őszinteségre nevelni. A büntetés elkerülésén kívül azért hazudnak, mert a szülőktől, felnőttektől is ezt látják. A kegyes hazugságot a szülők pozitívumként fogják fel, büszkék milyen empatikus, udvarias a gyermekük. Kádár Annamária kommentárjában felhívja a figyelmet arra, hogy 3-4 éves korban a valóság és a fantázia között nincs olyan éles különbség és a gyerek könnyen átcsúszik egyikből a másikba. Ezek valójában vágyak, amelyeket szeretnének, ha teljesülnének. Nem célszerű hazugságnak tekinteni a konfabulációt. Például, ha azt meséli a többieknek, hogy van egy elefántja, valójában egy állatot szeretne otthonra.
Az írók a kamaszkori lázadással kapcsolatban foglalkoznak ismét a hazugsággal. A vizsgált serdülők 96%-a mondta, hogy szokott hazudni a szüleinek, azért, hogy ne romoljon meg köztük a kapcsolat, elkerüljék a konfliktust. A szülők életük nehéz szakaszaként élik meg gyermekeik kamaszkorát. A serdülők nem így éreznek. Azokban a családokban, ahol több a nyílt konfliktus, vitatkozás, kevesebb a hazugság. A fiatalok a legkisebb eredménynek is örülnek, ha valamit sikerült kiharcolniuk. A kamaszokról szóló fejezetből azt is megtudhatjuk, miért keresik a veszélyeket, amelyeket se fiatalabb, se idősebb korban nem tennének meg. Oka agyuk fejődésében kereshető. Ugyanis csak erős ingerek képesek az unalomból kimozdítani őket. Ezért próbálják ki a cigarettát, az alkoholt, a drogokat, amellett hogy a többiektől se maradjanak le.
A szerzők a korai tehetségmérés értelmét is vizsgálták. Amerikában általános szokás, hogy az óvodásokkal olyan teszteket töltetnek ki, amely alapján tehetséggondozó osztályokba vagy foglalkozásokba kerülhetnek be. A kutatások szerint a jóslatok 73%-ban nem válnak be. Ennek oka, hogy ekkor a gyermek agya még fejlődésben van, ezért nem állapítható meg, hogy később tehetséges lesz-e vagy csak átlagos. Vekerdy Tamás is alátámasztja ezt az álláspontot, hogy a zenei és matematikai tehetség kivételével, ez az időszak még nem alkalmas a tehetségek kiszűrésére.
A könyv írói a testvérek közötti konfliktusokat is vizsgálták. A testvérek veszekedéseinek nem csupán a szülők szeretete iránti versengés a célja, hanem a tárgyi javakon való osztozkodás, azaz tulajdonjoguk tisztázása. Laurie Kramer azt állítja, hogy meg tudja előre mondani, hogyan fognak a testvérek egymáshoz viszonyulni, mielőtt a kisebb gyerek még meg sem született. Az előrejelzés alapja az, hogy az idősebb gyerek milyen kapcsolatban van a legjobb barátjával. Amennyiben a nagyobb gyereknél kialakult, hogy kölcsönösen, békében, kompromisszumokat kötve tudnak együtt játszani a legjobb baráttal, akkor képes lesz így viszonyulni a kistestvérhez is. A szülő igyekezzen olyan közös játéklehetőségeket teremteni, amelyekben sok közös élmény, együttműködés van. Ezt a közös fantáziajátékkal lehet leginkább elérni. Ezeknél a testvéreknél, amikorra felnőnek, főleg a szép emlékek maradnak meg és felnőtt korukra jó kapcsolatban lesznek, segítik egymást.
A Tanítható-e az önkontroll? című fejezetet elsősorban óvónőknek ajánljuk, amely olyan amerikai iskola-előkészítő program, amely során az óvodások 45 percig is képesek figyelni egy témára. Egy mondatban így lehetne összefoglalni a program lényegét: Játszva tanulunk, közben fejlődik a figyelmünk, koncentrációs képességünk, és jól együtt tudunk működni a többi gyerekkel, felnőttel.
A Jól eljátszik a többiekkel című fejezetből megtudhatjuk, hogy bár a gyerekeket a szüleik veszekedései megviselik, ha látják hogy kompromisszumra jutottak, kibékültek, akkor megnyugszanak. Ezért nem helyes abbahagyni a veszekedést, amikor a szülők észreveszik, hogy gyermekük figyelik őket, mert így a gyerek nem látja, hogy a konfliktus feloldódik és ez szorongást vált ki belőlük.
Amerikában az erőszakos tévéműsorok egy részét lecserélték oktatófilmekre, ahol bemutatták a különféle agressziókat és ennek megoldási módjait is. Ezek a filmek nem érték el a kívánt hatást, mert a gyerekek a nyílt agresszió helyett az agresszió kifinomultabb változatait tanulták meg, a megoldás nem hatott rájuk.
Érdekes annak a vizsgálatnak az eredménye is, hogy miért az agresszív fiatalok a népszerűbbek a kamaszok körében? Sikerességüknek nem az az oka, hogy félnek a többiek tőlük, ahogy eddig ezt sokan így gondolták.
A Miért beszél Hannah sokkal többet, mint Alyssa? című fejezetből megtudhatjuk, ha a kisgyerekhez csak egyfolytában beszélünk, anélkül, hogy kontaktusba lépnénk vele, nem tanul meg hamarabb beszélni. Az a lényeges, hogy amikor a gyerek gőgicsél és ránéz vagy rámutat valamire, a szülő azonnal reagálja le. Például: Igen, ez a labda – mondja ki, bólintson vagy simogassa meg a gyereket. Ahhoz, hogy a szavakat tárgyakhoz köthesse, akkor kell hallania a szót, amikor a tárgyra néz vagy utána nyúl. A gyerek kezdeményezésére kell reagálni a szülőnek. A simogatás pedig a motiváláshoz szükséges. Ezzel a módszerrel hamarabb tanulnak meg beszélni a kicsik.
Az utolsó fejezetben a hálanaplót írók viselkedéséről tudunk meg érdekes információkat.
A kötetet jegyzetek és köszönetnyilvánítás zárják.
A könyv a következő könyvtárakban található meg: Budai úti Tagkönyvtár, III. Béla király téri Tagkönyvtár, Központi Könyvtár, Széna téri Tagkönyvtár, Zsolt utcai Tagkönyvtár, Gánt, Sukoró, Lajoskomárom, Mány, Szár, Magyaralmás, Söréd.
Születési sor(s)rend: személyiségünk születési sorrendünk tükrében. Budapest: Harmat, 2014. 330 p.
ISBN 978-963-288-197-3 fűzött
A pszichológus 35 éve tanulmányozza a születési sorrend személyiségre gyakorolt hatását. A könyv segít megérteni, hogy azonos családból származó gyerekek személyisége miért különbözhet erősen egymástól. Megtudjuk, miért válunk olyanná, amilyenek vagyunk, egyéb hatások mellett. A szülők számára azért érdekes a könyv, mert segít abban, hogyan nevelje elsőszülött, egyke, középső vagy legkisebb gyermekét. Tanácsot ad a párkapcsolatot kialakítóknak, házasságra lépőknek milyen párt célszerű választani, illetve nem választani a születési sorrend szempontjából. A szerző felsorolja azokat a változtató tényeket is, amelyek befolyásolják a születési sorrend tipikus megjelenési formáit: korkülönbség, a gyerek neme, fizikai, mentális, érzelmi különbségek, testvérek esetleges halála, örökbefogadás, szülők helye a születési sorrendben, szülők közötti kapcsolat, a szülők kritikus figyelme, két család keveredése /vegyes család/. Abban az esetben, ha az utolsó gyerek és az előtte levő között 5-6 év van, a fiatalabbiknál megjelennek az elsőszülöttre jellemző tulajdonságok is, ha 7-10 év van közöttük az utolsó egykeként fog felnevelkedni.
Az első gyerek a családban a szülők számára olyan, mint a „kísérleti nyúl”. A szülők féltik, ugyanakkor állandó teljesítményre sarkalják a gyereket, ennek következménye, hogy az elsőszülött gyerek korábban tanul meg beszélni, járni, mint a testvérei. A szülők stresszes magatartása a gyerekre is átragad, mindent a lehető legjobban akar elvégezni. Mivel előttük csak felnőtt minta áll, igyekeznek őhozzájuk hasonlítani és a maximumot kihozni mindenből. Megbízhatók, módszeresek, lelkiismeretesek, feketén-fehéren látják a világot, a kudarcot nehezen viselik el, sok közöttük a vezető és szolgálattevő, racionális beállítottságúak, konzervatívok, nem szeretik az új dolgokat, precízek, bűntudatosak, elégedetlenek, semmi nem elég jó nekik.
Az egykék szuper elsőszülöttek. Különleges helyzetben vannak, nem kell megküzdeniük a szülők figyelméért, szeretetéért. Hasonlóak a tulajdonságaik, mint az elsőszülötteknek, de még fokozottabban jelentkezik náluk, ami az elsőszülöttekre jellemző. Kritikusak, önközpontúak, nehezen alkalmazkodnak. Hétéves korukra már kész felnőttek, alaposak, megfontoltak, félénkek, elővigyázatosak, nagyon magasak az elvárásaik önmagukkal szemben. Főleg az idősebbek vagy a fiatalabbak társaságában érzik jól magukat.
Feltehetjük a kérdést, hogy akkor miért vannak az elsőszülöttek és az egykék között lustának, rossz tanulónak bélyegzett gyerekek? Ennek az az oka, hogy ők a kedveszegett maximalisták. Képtelenek a szülők elvárásainak megfelelően teljesíteni, ezért lázadnak, közben saját magukat leértékelik, kishitűvé válnak, de ez nagyon bántja őket. A könyv ehhez is segítséget ad, hogyan lehet ebből az állapotból kiemelni őket.
A családban a középső gyerekre már nem nehezedik olyan nyomás a szülők részéről, mint az elsőre, ezért nem is emésztik annyit magukat. Sokszor a családban szinte észrevétlennek tartják magukat. A testvérek mindig a közvetlen fölöttük állót figyelik meg, és a tőlük látott mintához igazítják életüket, hogy ez milyen életstílus lesz, attól függ, milyen képet alkotnak a nagyobb testvérről. A középső gyerek a legtitkolózóbb, gyakran lázadnak a konvenciók ellen, diplomatikusak, képesek a kompromisszumra, kerülik a konfliktusokat, könnyen barátkoznak, kiegyensúlyozottabbak. Kamaszkorukra jellemző a falkaszellem, könnyen kapcsolódnak csoportokhoz. Gyerekkorukban sokszor mellőzöttnek érezték magukat családjukban, ezért amikor saját családot alapítanak, fontosnak tartják, hogy jól működjön a házasságuk.
A legkisebbek a családban ösztönösen érzik, hogy az ő tudásuk meg se közelíti az idősebb testvérekét. Ők a család kedvencei, akiket babusgatni kell, akikre vigyázni kell. Rendívül elbűvölőek tudnak lenni, jól manipulálják az embereket, gondtalanok, spontánok, függetlenek, megnyerőek, szeretetteljesek, nem aggódnak feleslegesen, kedvelik a társaságot, szeretnek feltűnni vagy kitűnni. Életük során sokszor lehurrogják, kinevetik a nagyobbak, bennük van, hogy „majd én megmutatom nekik”. Ezért legfőbb erényük a kitartás. Mi csak „megyünk és csináljuk”, majd később ráérünk aggódni érte. Makacs kitartásuk teszi lehetővé, ha megfelelő feladatot találnak, azt nagyon jól képesek elvégezni.
A szerző részletesen ír a házasság és a születési sorrend különböző variációiról, konkrét tanácsokat ad, mit kerüljenek, és mit ne mondjanak egymásnak a házastársak a különböző kapcsolatfajtákban. Míg a barátságra általában igaz, hogy „a hasonló a hasonlónak örvend”, a házasságban, párkapcsolatban az a jobb, ha a két félnek nem azonos a születési sorrendben elfoglalt helye.
A kiadvány utolsó negyedében a pszichológus külön fejezetekben ad tanácsot a szülőknek az elsőszülöttek, az egykék, a két gyermeket nevelő családok, a szendvicsgyerekek és a legkisebbek neveléséhez.
A könyv olvasmányos, több érdekes felmérést és esettanulmányt ismerhetünk meg. A szerző saját gyerekkori és mostani családját is megismerhetjük, magát sem kímélve az önkritikától.
A művet jegyzetek és a szerző tudományos munkásságának bemutatása zárja.
A könyv az alábbi könyvtárakban található meg: Budai úti Tagkönyvtár, III. Béla király téri Tagkönyvtár, Központi Könyvtár, Zsolt utcai Tagkönyvtár.
Szülők iskolája 2., Nevelésről szülőknek. Budapest : Saxum, 2014. 169 p.
ISBN 978-963-248-227-9 fűzött
A Waldorf Pedagógiai Intézet szakembereinek újabb előadássorozata jelent meg a Saxum Kiadó gondozásában. A mostani kötet első fejezetében Bakonyi Anna az óvodáskor problémáival foglalkozik az Óvodá(s)tól az iskolá(s)ig című összefoglalójában. A Waldorf-óvoda az óvodába lépés ideális időpontjának a 4. életévet tartja. A szerző foglalkozik a beszoktatás módjaival, körülményeivel. Ezután az óvodás jellemzőit veszi górcső alá. Ismerteti a különféle játékokat, ezek hasznát a személyiség fejlődésére. Kiemeli a művészetek jelentőségét, felhívja a figyelmet, hogy a kisgyerekkori tanulásnak mindig cselekvőnek, aktívnak kell lennie, nem korlátozódhat a verbalitásra. Az óvodapedagógus a „más” gyerekek problémáival, családi hátterével is foglalkozik. Ide tartoznak az eltérő fejlődésű, a hátrányos helyzetű, a tehetséges gyermekek. A szerző kiemeli a napirend és a szabadidő megfelelő ritmusát, majd felsorolja az iskolaérettség kritériumait, tanácsot ad az iskolaválasztáshoz.
Czigán Karolina: Kapunyitási pánik, avagy miért olyan félelmetes felnőtté válni? című cikkében azt vizsgálja pszichológiai szempontból, milyen okai lehetnek, hogy 20-30 éves fiatalok miért a „mamahotelt” választják, miért rekednek meg a kamaszokra jellemző szinten? Otthon főznek, mosnak rájuk, otthon laknak, közben egy kicsit ezt tanulnak, kicsit azt, közben esetleg dolgozgatnak is, nem alakítanak ki tartós párkapcsolatot, nem köteleződnek el semmilyen szempontból, nem állnak saját lábukra. A szerző ismerteti Erikson pszichológus fejlődéselméletét, amely szerint minden életkorszaknak megvan a maga funkciója a személyiségfejlődés szempontjából. A csecsemőnél ki kell alakulnia a bizalomnak, 2 éveskor körül az autonómia érzése, az akarat megjelenése, az óvodáskorban a kíváncsiság, a kezdeményezőképesség válik döntővé, iskoláskorban a teljesítmény válik lényegessé. Kamaszkorban az identitás keresése válik fontossá. Felmerül a serülőben, ki vagyok én, mire vagyok képes, miben hiszek, mik az értékeim, mit szeretnék elérni? Fontos, hogy a kamasz kipróbáljon szerepeket. Ha valamelyik fejlődési szakaszban probléma alakul ki, a fiatal nem akar kilépni a gyerekkorból, nem akar felnőtté válni.
A családnak nagy szerepe van abban, hogy a fiatal önállóvá váljon. Amennyiben rendszeresen letörik az akaratát, soha nem lesz autonóm személyiség. Nagy gond az is, ha a gyerek válik a szülő társává valódi helyett. Ebben az esetben a szülő a gyerekével beszél meg felnőttekre tartozó témákat, a szexualitástól kezdve az anyagi gondokig. A gyerekére támaszkodik, ezért az ilyen családból nehéz kilépni, mert a fiatalt bűntudat gyötörné, ha elhagyná a szülőt. Sok olyan házasság van, amit a gyerek tart össze, és ő ezt érzi is, nem tud, vagy nem mer önállóvá válni. A cikk végén a pszichológus néhány megoldást mutatbe arra vonatkozólag, hogy a leválás megtörténhessen.
Nemes Éva: Mi is az a reziliencia valójában? című cikkében személyes történettel kelti fel az érdeklődést a téma iránt. Nagymamáját gyerekkorában és fiatal felnőttként is nagyon sok trauma érte, ennek ellenére életvidám, életigenlő anya, nagyanya vált belőle. Ennek okát keresve jutott el a reziliencia fogalmához. „ A reziliencia tulajdonképpen kreatív válasz a bennünket ért nehéz helyzetekre, amikor minden rendelkezésre álló képességünket és erőforrásunkat képesek vagyunk mozgósítani…” /Nemes Éva/ A reziliencia fejleszthető. Az életben több helyzetben is sikerrel alkalmazható. A szerző végül a reziliencia hét összetevőjét vizsgálja.
Purebl György: Férfi-női szerepek, családi rendszerek, családi kommunikáció – félszavakból is? A pszichiáter összehasonlítja a férfi és a női agyat, a fiúk és a lányok eltérő nevelését, bemutatja a férfiak és nők kommunikációjának jellemzőit. Megismertet a jól működő családdal, kihangsúlyozza a nagycsaládok szerepét a problémák megoldásában. Megismerhetünk rosszul működő családokat. Végül a kiscsaládoknak ad konkrét segítséget.
S. Pintye Mária: A tudás megszerzésének lehetséges útja a Waldorf-iskolában és a többségi iskolában. Még ma is a legtöbb iskolában az egyoldalúan megszerzett ismereti tudás a jellemző. A Waldorf-iskola nagy hangsúlyt helyez a készségek kialakítására a szemléltetésre, az elsajátítást akkor tekinti befejezettnek, ha a gyerek is létrehoz, alkot valamit, ami az ismeretet élővé teszi. Jellemző a tevékenység- és élményközpontú tanulás. A tankönyvek helyett a 8 éven át tanító pedagógus szerepe a kiemelkedő. 3. osztályos korra kell jól írniuk az itt tanulóknak. Egy-egy témával 3-4 hétig foglalkoznak. Az írásból még sok érdekességet megtudhatunk a Waldorf-iskola szellemiségéről.
Tari Annamária: Online gyerekek és offline szülők. A pszichológus jellemzi az1995 után született gyerekek, a Z generáció viszonyát a számítógéphez, az okostelefonhoz. Az internet a baráti kapcsolatok ápolása mellett az „énmegmutatás” színhelye is, amelyben idealizált képet mutatnak magukról. Számukra fontos, hogy közösségi portálok regisztrált tagjai legyenek. A kamaszok két különböző érzelmi státuszban vannak: online és offline kapcsolatokban is, amelyek egymásba átdiffundálódhatnak. Az internet veszélyeit életkorisajátosságaik miatt nem érzékelik, ezért fontos a biztonságos családi háttér.
Vajna Virág: Konfliktus másként – konfliktus, mint lehetőség. A szerző a jogi végzettség megszerzése után mediátori tanulmányokat is folytatott, ahol különböző alternatív konfliktuskezelési technikákat tanult meg. Ma már ő tart pedagógusoknak ilyen tréningeket. Kenneth Thomas öt fő konfliktuskezelési stratégiáját ismerteti a mediátor. Ezek közül az egyik típus a resztoratív eljárások és technikák, amelyek a konstruktív konfliktuskezelési technikák közé tartoznak. A szerző ennek jellemzőit, hatékonyságát mutatja be a családban és az iskolában.
Vekerdy Tamás: Mi van? Divatok a nevelésben című tanulmányában ír az óvodai nevelésről, a gyerek beszédtanulásáról, a szóban elmondott mese fontosságáról. Felhívja a figyelmet, hogy a tanulás és az ehhez kapcsolódó feladatok a tanuló dolga, nem a szülőé. A különórákról az a véleménye a pszichológusnak, hogy többet is érdemes kipróbálni, de ha nem tetszik a gyereknek, ne foglalkozzon vele tovább, kivéve az angol nyelvet, mert ez a jövője szempontjából fontos lehet. A szerző kifejti véleményét a „jó anya” változó szerepéről, a gyerek alvásigényéről, a tévénézésről.
A kötetet a szerzők szakmai önéletrajza zárja.
A könyv az alábbi könyvtárakban találhatók meg: III. Béla király téri Tagkönyvtár, Budai úti Tagkönyvtár, Központi Könyvtár
