Mesék és dalok a téren
Csóka Judit meseterapeuta, az élőszavas mesélés mestere június 8-án, pénteken ott lesz a Bartók Béla téri könyves kavalkádon: 17 órakor érkezik a térre, hogy mesékkel, gitárral kísért dalokkal szórakoztassa a gyerekeket. A neves székesfehérvári pszichológus, aki a mesét a felnőttek gyógyításában is használja, rendszeres, visszatérő vendégnek számít a Széna téri Tagkönyvtárban is. Az egészen kicsiknek és szüleiknek Gingalló címmel tart foglalkozásokat, amelyeken mondókákkal, dalokkal szórakoztatja a kicsi babákat. Ezek a mondókák segítenek abban, hogy a szülők és karonülő csemetéik együttléte még nagyobb élmény legyen. A nagyobb gyerekekkel pedig Csóka Judit rendszeresen találkozik a Mesekuckó foglalkozásain, ami a közösségi mesemondás és mesehallgatás hagyományát eleveníti fel. Így aztán bízvást állíthatjuk, hogy a Bartók téren is köré gyűlhetnek a különböző korosztályhoz tartozó gyerekek, hogy együtt hallgassák Csóka Judit előadásában a szebbnél szebb, különlegesebbnél különlegesebb meséket és a kedves dalokat.